A jelenleg még csak két tagú, de hamarosan újabb bloggereket felsorakoztató szerkesztőség egyik fele Purcell születésnapi ódájával kíván boldog születésnapot a szerkesztőség másik felének:

De hogy legyen videó is. Előzetes magyarázat. Sokszor nagyon kevés információnk van arról, hogy a régi korok zenéit valójában hogyan adták elő. Ezért aztán a barokk zenét újrafelfedezésétől, a Mendelssohn által bemutatott Máté-passió előadásától kezdve leginkább az előadás korának hangszerein és stílusában játszották. Aztán a huszadik század második felében indult egy stílus, aminek művelői igyekeztek a történeti hűségnek megfelelően játszani a darabokat. Őket historikus, rossz nyelvek szerint hisztérikus előadóknak hívjuk.

Sok támpont persze nincs a munkájukhoz, úgyhogy amire nem találnak adatot, azt reálisnak tűnő feltevésekkel pótolják (és a már említett rossz nyelvek szerint versenyeznek, hogy ki tudja gyorsabban eljátszani ugyanazt a darabot, ebben saját méréseim szerint John Eliot Gardiner vezet). Másrészt a történeti hűség nem mindig és feltétlenül jelenti az egzakt reprodukciót, néha csak stílusbeli hűséget: nem az a fontos, hogy pontosan hogyan hangzott el először, csak az: ne változtassunk úgy, ahogyan azt egy rutinos korabeli előadó nem tette volna. Valahová ezek közé illeszthető az előző darab egy duettjének előadása is: