Már bocsánat, de trombitálni bizony teli pofával szoktak. Ezért is furcsa pont egy trombitás lányt megpróbálni úgy pozicionálni, ahogyan mondjuk Hilary Hahnt szokás - őt viszonylag egyszerű marketingelni, a hegedű egy kifejezetten jó hangszer, egy nő kezében lehet elképesztően szexi, egy férfi meg lehet vele macsó, Hahn ráadásul szép, elegáns, törékeny, passzol a hegedűhöz.

Szóval ezt trombitával kissé nehéz megcsinálni, a trombitát ugyanis teli pofával kell fújni, az pedig nem kifejezetten vonzó, premier plánban mutogatva, ráadásul Tine Thing Helseth valami egészen rémisztően bámul a semmibe, mintha nem létezne semmiféle kapcsolat közte és a világ többi része, például a zenekar között, így ahelyett, hogy szexi lenne, olyan lesz, mintha Kristanna Loken, a gyilkos robotnő kilépett volna a Terminátor 3-ból, és trombitálna, kár, mert a szexi komolyzenész imidzs egyáltalán nem volna rossz:

Wynton Marsalis persze még így is kevésbé vonzó, viszont sokkal jobban játszik, könnyed, tökéletes, reagál a világra (jó, szegény Raymond Leppard parancsnok kissé szaggatottan mozog időnként, de neki elnézzük):